Biharugra településIsten Hozta Biharugrán!

Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.

Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.

СНПЧ А7 Самара, обзоры принтеров и МФУ

Bővültek a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körei Biharugrán

 A Bozsód-Rét Nonprofit Kft. egyik kiemelt célja a mezőgazdasági és a környezeti kultúra iránti szemléletmód formálásának az elérhetővé tétele és a jóléti szolgáltatások bővítése, ezzel a népességmegtartás elősegítése Biharugrán.

A 0-14 éves lakosság vonatkozásában a tevékenység a környezettudatos szemléletmód alakítását, valamint a vidéki élet értékeinek a bemutatását jelenti. A 65 év feletti korosztály tekintetében a környék nehezen elérhető természeti szépségeinek az elérhetővé tétele, jóléti, életminőség javító szolgáltatás nyújtása, ezáltal a település élhetőségének a javítása a legfontosabb cél.

 

 

Havi rendszerességgel nyújtott szolgáltatás összetevői:

-        a biharugrai halastórendszer nemzetközi viszonylatban is egyedülálló ökológiai adottságainak a bemutatása és megismertetése a gyerekekkel és ezzel a környezettudatos formálásuk;

-        tógazdálkodás bemutatása – fő hangsúly az ember és természet kapcsolata;

-        az idősebb lakosság életminőségének a javítása azzal, hogy elérhetővé tesszük számukra is ezen környezeti elemeket;

-        a vidéki élet gyakorlati tényezőinek a bemutatása a nehezen megközelíthető helyeken (külterület, dűlőutak), mezőgazdasági munkafolyamatokba való betekintés;

-        a Sárrétre jellemző legeltetéses állattenyésztés bemutatása a helyszínen (magyar szürke szarvasmarha gulya, őshonos állatok);

-        szakképzett vezetés biztosítása;

-        háztól házig szállítás.

 

Érdeklődni: Horváth Péter, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


 

A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!

Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.

Makra Tibor polgármester

Google Panoramio képek Biharugráról

Magyar Élelmiszerbank

Biharugrát a Magyar Élelmiszerbank
Egyesület támogatja.

Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor. 

Sajtótájékoztató

Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az  üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.

Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.