A Biharugrai-halastavak, Békés megye északkeleti sarkában elhelyezkedõ, mesterségesen kialakított halastórendszer, mely területileg két, jól elkülöníthetõ - a biharugrai és a begécsi - egységbõl áll. A tavak 1927 hektáros területükkel Magyarország második legnagyobb halastórendszerét alkotják, és elsõsorban madártani értékei miatt természetvédelmi oltalom alatt állnak, egy részük fokozottan védett.

 

A halastavak építése

 

  A Kis-Sárrét lecsapolása után megkezdõdött a jobb minõségû földek feltörése, felszántása. A terület többi részén hatalmas puszták, legelõk jöttek létre. Biharugra külterületén a láp, mocsár szeszélyes terjeszkedése következményeként a földek nagy részén vakszikkel tarkított szikes legelõk alakultak ki. Valamikor 1905 és 1909 között  új tulajdonosok jelentek meg Biharugra határában.  Chorhus Dezsõ budapesti mérnök és tetvére Zoltán 300 kh. szikes legelõt vásárolt meg Bölöny Józseftõl, mesterséges körgátas halastavak építése céljából.

 

1910-1944

 

    A Chorhus testvérek 1910 és 1913 között építették meg az elsõ tavakat, melyeknek Cigány, Csík, Bodor, Szilas, Ludas elnevezést adtak (a Ludas- és Csík-tó máig õrzik a hajdani mocsárvilág mélyebb fekvésû mocsaras területeinek neveit). 1939-tõl 1941-ig újabb tavakat építettek Zöldhalmi(1939), Emlék(1941) elnevezéssel. Késõbb Chorhusék megvásárolták  a Tisza családtól a Geszt és Biharugra között fekvõ Nagy-Szík pusztát a  Jankovics tóval együtt. 1943-ra  elkészült az a terv, mely szerint ezen a területen több ezer hektáros halastórendszer épül. A terveiket a második világháború megakadályozta, a vásárolt területeken így csak a   Nagy-sziki tavat tudták kialakítani 1944-ben. A halastavak elsõ építési munkálatai ezzel lezárultak. Az 1910-1944 között elkészült tavakat napszámos kubikusok alakították ki kézi erõvel.

 

1944-62 

 

    1946-ban államosították a tógazdaságot. 1951 -ben a régi Jankovics tó szomszédságba megépítik az Új-tavat, ezzel a gazdaság akkori területe 1600 ha-ra növekedett. 1952-ben a megalakult a Budapest székhelyû Halgazdasági Tröszt, melynek felügyelete alatt a Biharugrai Halgazdaság "önállóvá" szervezõdött. Az ezt követõ néhány évben telelõ tavakat létesítenek, illetve  kisvasútot állítanak be a halastavakra a takarmányozás könnyítésére. 1959-ben az Ugrai halastavak szomszédságában lévõ rizsföldeken (amelyet néhány helyi gazdálkodó hasznosított) megépült a Gazdák tava. A régebbi tavak elöregedése, a gépesítés hiánya és az akadozó takarmányszállítás nagy termék kiesést jelentett ebben az idõben. A Zöldhalmi tavat például csak bivalyokkal tudták lehalászni a tó közepén megálló víz miatt, a helyiek ekkor nevezték el "bika-fürösztõnek".

Nagy változást hozott akkor azaz állami támogatás, amelybõl az eddig felmerült problémákat megtudták oldani, a halastavakat pedig a Begécsi- víztározóval ki tudták bõvíteni.

 

1962-1967 

 

    A második tóegység területén valamikor egy falu, Begécs volt. A középkori települést a törökök váradi hadjárata pusztította el, feltehetõen a Toldiak Nagyfalujával egy idõben. A pusztítás után a mocsár visszafoglalta a hajdani település helyét. A folyószabályozások után nagy kiterjedésû pusztasággá formálódott a táj. A második világháború után (1950-tõl) a Holt-Körös víztározójaként használták, elsõdleges célja volt a romániai belvizek fogadása. Ezen a területen 1962-67 között a begécsi rendszer új, számozott tavainak létrehozásával (Begécsi-víztároló), a Zsadányi Állami Gazdaság és Geszt községi állami tartalék földek területén befejezõdött a halastavak építése.

    Ebben az idõszakban építették a tavak egy részén megtalálható betonszigeteket is, melyek a pecsenyekacsák tenyésztésére szolgáltak. Az itt tartott kacsák trágyázó szerepet is betöltöttek a halgazdálkodásban. Ma e szigetek adják az alapját a dankasirály- és a küszvágócsér- költõtelepeknek.

 

A halastavak védettsége

 

     A vízi és a környezõ szárazföldi területek egy részét 1949. augusztus 1-jétõl rezervátummá nyilvánították, és ekként kezelték egészen 1955. január 31-ig, amikor is a védettséget megszüntetve a területet a halastavak kivételével felosztották négy község vadásztársaságai között. A mocsarat és a víztározót azonban 1956. augusztus 1-jétõl Békés megye vadászati felügyelõje a vadásztársaságoktól visszavéve, a Madártani Intézetnek adatta oda tudományos gyûjtésre és vizsgálatokra, így a terület részbeni védettséget nyert.

 

    Fõként madártani értékei miatt egy tájvédelmi körzet kialakítása már a 70-es években felvetõdött, a védetté nyilvánításra azonban csak 1990. március 31-én kerülhetett sor. A terület 1997 óta a 7991 hektáron elterülõ Kis-Sárrét törzsterületen a Körös-Maros Nemzeti Park része. A halastavak egy része fokozottan védett terület, 1997 áprilisa óta a Nemzetközi Jelentõségû Vadvizek Jegyzékében, közismert nevén a Ramsari Egyezményben is szerepel. Kiemelkedõ jelentõségû IBA (Important Bird Area) terület. A Natura 2000 hálózat részeként különleges madárvédelmi terület.

 

A halastavak élõvilága

 

Növényvilág

 

    A halastavak különbözõ életkorúak, a tavakat benépesítõ élõvilág is ezek szerint változik. Fõbb növénytársulása a nádas. Az öregebb tavakban terjedõben vannak a gyékényesek. A sekélyebb vizû tavak lebegõ hínártársulása a rence-békalencse hínár. A tápláló és lecsapoló csatornák jellegzetes faja a sulyom, a rucaöröm, a békatutaj, a közönséges rence és a vízitök. A csatornák mentén tavasszal gyakori a sárga nõszirom.

 

    Az Ugrai-tavak többségére az elöregedés jellemzõ. A nyílt vízfelszín elõl a nád és a gyékény egyre nagyobb területet "hódít meg". A kubikus munkával kiépített tavak gátjain sok helyen vannak éger-, kõris-, fûzfából álló fasorok, facsoportok. A tórendszer szinte közvetlenül kapcsolódik az Ugrai-rét mocsármaradványa, amely számos vízimadárfaj fontos költõhelye, melyek táplálkozóterületét elsõsorban a halastavak adják.

 

    A Begécsi-víztározó tavai nagyobb kiterjedésûek, nagyobb vízfelülettel rendelkeznek, a gátakon nincsenek facsoportok, bokrok. A Nagy-szík pusztán létesített tavak jobban hasonlítanak az Ugrai- tavakra.

 

Madárvilág

 

     A tavak és tágabb környezete évtizedek óta tradicionális költõ-, pihenõ- és gyülekezõ- helye a vízimadaraknak. A területen folyó vadászat a hetvenes évekig , leginkább az érzékeny darvak számára okozott zavarást. A hetvenes évek közepétõl a hazai vadászokat felváltotta a külföldi bérvadászok kifejezetten nyereségérdekelt üzletága. A kíméletlen, sportszerûtlen vadászat a réce- és lúdlétszámot a tizedére csökkentette. A tevékenységbõl adódó zavarás az erre leginkább érzékenyebb darupopuláció, amelyek kisebb létszámú átvonuló csapatoktól eltekintve teljesen eltûntek a területrõl.

    A bérvadászatból okozott problémákat oldotta meg az 1993-ban bevezetett általános vízivad-vadászati tilalom. 

    A teljes nyugalom kedvezõ hatásai már a tilalom bevezetése utáni években érzékelhetõ volt, a récék és libák száma megsokszorozódott.

    A Biharugrai-halastavak madárvilága az év minden idõszakában kínál látnivalót az idelátogatók számára.

     Tavasszal rögtön a jég elolvadása után a hínárnövényzetben gazdagabb tavakon a búbos vöcsök párok "járják" szertartásszerû násztáncukat.  A régi kacsanevelésre szolgáló betonszigetek némelyikén és a környezõ fákon kisebb csoportokba szervezõdött nagy kárókatonák várják a megfelelõ pillanatot a közös vadászatukhoz.  Amikor eljön a pillanat sorokba rendezõdve szárnycsapásokkal és a víz alá bukva ûzik a halakat a halastó egyik sarkába, ahol el tudják fogni azokat. Közeli rokonuk a kis kárókatona általában a halak etetésére szolgáló karókon várja a kisebb halak közeledését, hogy lecsaphassanak rájuk.  A szürke gémek és a nagy kócsagok sokszor órákig mozdulatlanul lesik táplálékukat a part menti nádszegélyekben. A nádasok sûrûjébõl nagyritkán elõbukkan egy-egy vörös gém, vagy törpe gém, majd ismét eltûnik a szemben lévõ nádszegélyben. A Ugari-tavak sekélyebb vizeibe gyakran megpillanthatjuk a kanalasgémek fejrázáshoz hasonló táplálékszerzési technikáját, gyakran csatlakoznak hozzájuk a környékbeli falvakban fészkelõ gólyák is. Késõ tavaszi estéken a partmenti fûzfákra kiskócsagok kisebb-nagyobb csoportja száll be éjszakázni. Ilyenkor indul táplálékért a napközben csapatosan fûzfabokrokon pihenõ bakcsó. Jellegzetes "kvakk-vakk" hangját ilyenkor gyakran hallhatjuk, amelyet a nádasok mélyén rejtõzõ bölömbika hangja kísérí. 

A sulyommal borított csatornákon és tórészeken láthatóak a magányosan vadászó üstökös gémek. A régi pecsenyakacsa tenyésztésre szolgáló betonszigetek némelyikén és az Ugari tavak gátjait szegélyezõ fasorokon  nagy károkatona csapatok szállnak be éjszakázni.

  Az õszi és tavaszi vonulások idején több ezer példányból álló réce- és lúdcsapatok pihennek meg a halastavakon és a körülötte lévõ pusztákon, mocsárréteken. A vonuló fajok közül kiemelkedõ jelentõségû a világszerte veszélyeztetett kis lilik (Anser erythropus) és az igen nagy számban átvonuló nagy lilik (Anser albifrons). Az 1990-es évek közepétõl egyre rendszeresebb figyelhetõ meg a szintén veszélyeztetett vörösnyakú lúd (Branta ruficollis). Egyetlen költõ lúdfajunk, a nyári lúd (Anser anser)tõkés réce (Anas platyrhynchos).), a kendermagos réce, a böjti réce, a barátréce, és a halastavak legértékesebb récefaja az Európában is kevés példányszámban jelenlévõ. a cigányréce. Tavasszal és õsszel ezres példányszámban fordulhat elõ a fütyülõréce és a kanalas réce. gyakori fészkelõ és vonuló a tavakon. A récék közül fészkelõként és vonulóként is jelen van a

    Biharugra legnevezetesebb madara a réti sas (Haliaeetus albicilla). Ennek a világszerte ritkán mondható ragadozómadárnak ez az egyik legjelentõsebb közép-európai vonuló- és telelõhelye. A téli hónapokban szinte mindig szem elé kerül a tavakon néhány példánya, de nem ritka, hogy 8-12 madarat is láthatunk. A ragadozómadarak rendszeresen költ a barna rétihéja (Circus aeruginosus). A vonuló madárcsapatokat kísérve néha felbukkan a kerecsensólyom (Falco cherrug). Tavaszi és õszi vendég a jellegzetes szárnytartásáról, és világos alsótestérõl könnyen felismerhetõ a halászsas (Pandion haliaetus).

A halastavak különbözõ életkorúak, a tavakat benépesítõ élõvilág is ezek szerint változik. Fõbb növénytársulása a nádas. Az öregebb tavakban terjedõben vannak a gyékényesek. A sekélyebb vizû tavak lebegõ hínártársulása a rence-békalencse hínár. A tápláló és lecsapoló csatornák jellegzetes faja a sulyom (Trapa natans), a rucaörömbékatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) , a közönséges rencevízitök (Nuphar lutea). A csatornák mentén tavasszal gyakori a sárga nõszirom (Iris pseudacorus). 

 

 Forrás: Tõgye János: A Biharugrai-halastavak madárvilága Debrecen 2005. ; Mikics Péter: Vízimadarak fészkelési és vonulási idõdinamizmusa a Biharugrai-halastavakon OTDK-dolgozat Szeged 2003.; 

Google Panoramio képek Biharugráról

Magyar Élelmiszerbank

Biharugrát a Magyar Élelmiszerbank
Egyesület támogatja.