Biharugra településIsten Hozta Biharugrán!

Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.

Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.

 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt) 2016. május 1-től több ponton módosult, ami jelentősebben érinti az aktív korúak ellátására való jogosultság feltételrendszerét. A tájékoztató a jogszabályi változások bemutatását tekintve nem teljes körű, csak a leglényegesebb változásokra hívja fel az érintettek figyelmét.

 

Bejelentésre vonatkozó szabályok változása:

Míg korábban a jogosultságot érintő változások bejelentésére nyitva álló határidő egységesen 15 nap volt, a módosítást követően, az alább felsorolt esetekben az Szt. az általános 15 napos bejelentési határidőnél rövidebb, 8 napos határidőt ír elő:

-   az ellátásra való jogosultság megállapítására irányuló eljárás alatt, vagy a jogosultság fennállása alatt más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárást indított, illetve köteles bejelenteni a kérelem benyújtásakor is, ha ilyen eljárás van folyamatban,

-   A foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának szüneteltetésére okot adó körülmény bekövetkezését és megszűnését (keresőtevékenység, közfoglalkoztatásban való részvétel, olyan képzésben való részvétel, ami alatt felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban, keresetpótló juttatásban részesül)

Fontos változás, hogy amennyiben az aktív korúak ellátására jogosult személy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás szüneteltetésére okot adó körülmény megszűnését (pl. keresőtevékenység megszűnése 120 napon belül, közfoglalkoztatási jogviszony megszűnése) követő 8 napon belül eleget tesz bejelentési kötelezettségének, akkor a támogatás a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követő naptól kerül folyósításra, amennyiben a határidőt elmulasztja, csak a bejelentés napjától kerül újra folyósításra.

 

Jogosulatlanul igénybe vett ellátásokra vonatkozó szabályok változása:

Az Szt. 2016. május 1. napját megelőző szabályozásában a jogosulatlanul igénybe vett ellátást csak abban az esetben engedte az eljáró hatáság által visszakövetelni, ha az igénybevétel jogosulatlan és egyben rosszhiszemű is volt.

Amennyiben a jogosult a 8, illetve 15 napon belüli bejelentési kötelezettségét elmulasztja, a támogatást rosszhiszeműen veszi igénybe, ezért azt a visszafizetés elrendelése napján érvényes jegybanki alapkamattal megemelt összegben kell visszafizetnie. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a bejelentés elmulasztása miatt az ellátás rosszhiszemű igénybevételének megállapítása esetén a rosszhiszeműséget a bejelentésre nyitva álló idő első napjától kezdődően kell megállapítani és erre az időszakra is kamat kerül számításra.

Fontos változás a módosítást követően, hogy abban az esetben is visszafizetési kötelme keletkezik a jogosultnak, ha bejelentési kötelezettségének eleget tesz ugyan, de mégis kiutalásra kerül jogosulatlanul a támogatás. Ebben az esetben rosszhiszeműség nem áll fenn a jogosulatlanul kiutalt  támogatás felvételekor, így kamat sem kerül számításra a visszafizetés elrendelésekor.

Továbbra is megmarad a visszafizetés elrendelése esetén a megtérítés és kamat összegének a törvényben meghatározott feltétele teljesülése estén méltányosságból történő csökkentésének, elengedésének, illetve részletekben való megfizetésének lehetősége.

 

30 napos tevékenységi kötelezettségre vonatkozó szabályozás változása:

Az éves felülvizsgálat során a jogosultnak a felülvizsgált időszakra vonatkozóan igazolnia kell legalább 30 nap időtartamú keresőtevékenységet, közfoglalkoztatásban való részvételt, munkaerőpiaci programban való részvételt, szociális szövetkezeti tagsági jogviszonya keretében a szociális szövetkezet termelésében közvetlen részvételét, illetve az Flt. szerinti, legalább hat hónapban meghirdetett képzésben való részvételt.

Változás, hogy amennyiben a felülvizsgálat során nem tudja igazolni a 30 napos tevékenységi időtartamot és a felülvizsgált időszakban legalább 30 napot igazoltan keresőképtelen volt, a kötelezettség teljesítésére további 60 nap áll a rendelkezésére.

 

A Járási Hivatal kéri az érintetteket, hogy fokozott figyelemmel legyenek az új bejelentési határidők betartására, feltétlenül értesítsék a hatóságot ha a fent felsorolt tevékenységek (keresőtevékenység, közfoglalkoztatotti jogviszony létesítése, stb.) bármelyikét megkezdték, illetve bármelyik jogviszony megszűnik, hiszen ennek elmulasztása egyrészt a támogatás újrafolyósítása során a bejelentés késedelmével arányos mértékben csökkenti a támogatás összegét, másrészt kamatokkal növelt visszafizetési kötelmet von maga után! A bejelentési kötelezettség teljesíthető a Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztályánál, a Kormányablak Osztályánál a Hivatal székhelyén (5720 Sarkad, Szent István tér 7. szám), illetve a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályánál (5720 Sarkad, Szent István tér 24/2), és az ügysegédeknél.

 

 

Békés Megyei Kormányhivatal

Sarkadi Járási Hivatala


A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!

Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.

Makra Tibor polgármester

Alföld Slow

Biharugra térkép

Új piaci épület Biharugrán

 

Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése

Könyvtár energetikai fejlesztése

EFOP-1.5.3-16-2017-00018

A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 

Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor. 

Sajtótájékoztató

Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az  üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.

Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata. 

„Nemzetiségi kulturális rendezvény Biharugrán” TTP-KP-1-2022/1-000021 kódszámú pályázat

„Testvértelepülési programok és együttműködések támogatás” TTP-KP-1-2022/1-000077 kódszámú pályázat

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"Élhető település - Biharugra"

Élhető település - Biharugra

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése.

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA BIHARUGRÁN"

"Tájház tetőjének felújítása és eszközbeszerzés Biharugrán"

NEAG-KP-1-2021/1-000992 sz. pályázat projekttábla

Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Állampapír nyereményjáték2022

Babakötvény nyereményjáték2022

babakotveny