Idén is összemérhetik tudásukat a legrátermettebb diákok

Kedves fiatalok!!!
Felhívom szíves figyelmeteket, hogy idén is lesz Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny! Ha részt szeretnétek venni a versenyen, jelentkezzetek iskolátokban a szervező tanároknál.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság „A tudás életet menthet!” jelmondattal hívja az általános iskolák 5-8. évfolyamát, és középiskolások 9-13. évfolyamos diákjait a meghirdetett Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyre, amelyen a tanulók elméletben és gyakorlatban adhatnak számot az elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, illetve az ön- és más ember mentésében való jártasságukról.

A verseny során a diákok először elméleti, majd gyakorlati tudásukról adhatnak számot a katasztrófavédelem három nagy szakmai témakörében, a polgári védelem, a tűzvédelem és az iparbiztonság területén. A feladatok között tűzoltói szerelés, térképismeret, sötétben való tájékozódás, tálcatűzoltás, ügyességi versenyek, környezetvédelem, mentési feladatok, eszközfelismerés, túlélő csomag összeállítása, elsősegélynyújtás és közlekedésbiztonsági feladatok is lesznek.

http://bekes.katasztrofavedelem.hu/hirek/3481-iden-is-osszemerhetik-tudasukat-a-legratermettebb-diakok

Alföld Slow

Biharugra térkép

Új piaci épület Biharugrán

 

Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése

Könyvtár energetikai fejlesztése

EFOP-1.5.3-16-2017-00018

A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 

„Nemzetiségi kulturális rendezvény Biharugrán” TTP-KP-1-2022/1-000021 kódszámú pályázat

„Testvértelepülési programok és együttműködések támogatás” TTP-KP-1-2022/1-000077 kódszámú pályázat

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"Élhető település - Biharugra"

Élhető település - Biharugra

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése.

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA BIHARUGRÁN"

"Tájház tetőjének felújítása és eszközbeszerzés Biharugrán"

NEAG-KP-1-2021/1-000992 sz. pályázat projekttábla

Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Állampapír nyereményjáték2022

Babakötvény nyereményjáték2022

babakotveny