A Békés Megyei Önkormányzat a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájával partnerségben 2016. szeptember 3-án első alkalommal szervezte meg a Megyenapot a békéscsabai főtéren. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet Békés megye értékeire. Ezen a napfényes kora őszi szombaton a rendezők egy értékekben, élményekben gazdag nappal örvendeztették meg a kilátogatókat. Az esemény középpontjában a megyei és települési értékek, a hagyományainkat őrző kézművesek és termelők, valamint a sokszínű nemzetiségi kultúra állt. A Békés Megyei Értéktárban szereplő tételeket külön faházakban mutatták be, valamint oklevéllel köszönték meg azt illetékeseknek azt, hogy az értéktárba javasolt felterjesztésekkel közreműködtek a települési illetve megyei értéktár bővítéséhez.


A Békés Megyei Értéktár Bizottság 2016. június 9-én tartott ülésén hozott döntésének értelmében a "Biharugrai tükrös ponty" érték bekerült a Békés Megyei Értéktárba, mivel a megye területén fellelhető, a magyar tájhoz és élővilághoz kapcsolódó materiális és immateriális javakat magába foglaló nemzeti értéket képvisel, tanúsítván Békés megyei emberi közösségünk és területünk történelmi kapcsolatát. Az erről szóló dokumentumot Makra Tibor polgármester vehette át Szakáli István Lorándtól, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkárától és Zalai Mihálytól, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökétől, a díszoklevelet pedig a felterjesztő Szoboszlai Zoltán, a Biharugrai Helyi Értéktár Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő vehette át Zalai Mihálytól és Makra Tibortól ünnepélyes keretek között 2016. szeptember 3-án, a Megyenapon.

Alföld Slow

Biharugra térkép

Új piaci épület Biharugrán

 

Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése

Könyvtár energetikai fejlesztése

EFOP-1.5.3-16-2017-00018

A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 

„Nemzetiségi kulturális rendezvény Biharugrán” TTP-KP-1-2022/1-000021 kódszámú pályázat

„Testvértelepülési programok és együttműködések támogatás” TTP-KP-1-2022/1-000077 kódszámú pályázat

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"Élhető település - Biharugra"

Élhető település - Biharugra

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése.

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA BIHARUGRÁN"

"Tájház tetőjének felújítása és eszközbeszerzés Biharugrán"

NEAG-KP-1-2021/1-000992 sz. pályázat projekttábla

Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Állampapír nyereményjáték2022

Babakötvény nyereményjáték2022

babakotveny