
Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
A
Békés Megyei Népművészeti Egyesület,
a Békés Megye Népművészetéért Alapítvánnyal,
Kézműves Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolával
a Békés Megyei IBSEN Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Kft.-vel,
a Népművészeti Egyesületek Szövetségével
közösen
FELNŐTT ÉS IFJÚSÁGI NÉPMŰVÉSZETI TÁBOROKAT
szervez Békéscsabán, az Iskolacentrumban
XVII. DÉL-ALFÖLDI GYERMEK NÉPI KÉZMŰVES TÁBOR
I. DÉL-ALFÖLDI IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES TÁBOR
XXII. NEMZETKÖZI HATÁROK NÉLKÜLI NÉPRAJZI NÉPFŐISKOLA
XXV. ORSZÁGOS KOSÁRFONÓ MESTERKURZUS
XXV. NEMZETKÖZI FAFARAGÓ TALÁLKOZÓ
XXIX. DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS NÉPMŰVÉSZETI TÁBOR
A népművészeti táborok célja a népi tárgyformálás, a népi kismesterségek területén dolgozó egyéni alkotók és alkotóközösségek vezetőinek képzése.
A résztvevők az egy hét alatt megismerkednek a magyar népművészet számukra még ismeretlen területeivel, illetve meglévő tudásukat, gyakorlati jártasságukat bővíthetik.
Szeretettel várjuk és látjuk Önt, érdeklődő munkatársait, barátait, gyermekeit a táborainkban.
Bővebb tájékoztatás a táborokról
JELENTKEZÉS:
Békés Megyei Népművészeti Egyesület,
5600 Békéscsaba, Orosházi út 32.
Pál Miklósné
Telefon/fax: 66/442-122, 30/299-7789
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Honlap: www.bmne.hu
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.