
Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Körösmenti Óvodai Köznevelési Társulás által fenntartott
Körösmenti Óvoda Biharugrai Tagintézménye 2022/2023-as nevelési évre vonatkozóan az
óvodai beiratkozás rendjét az alábbiak szerint határozta meg:
Az óvodai beiratkozás időpontja:
Az óvodai beiratkozás helye, módja:
Beiratkozni személyesen a Körösmenti Óvoda Biharugrai Óvodájában (cím: 5538 Biharugra, Erzsébet út. 38-40.: tel.: 06-30-291-56-01) lehet.
A beíratáshoz szükséges közokiratok, dokumentumok:
- a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
- a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
- a gyermek TAJ kártyája
- a gyermek Születési anyakönyvi kivonata
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. §-a alapján a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2022. szeptember 1.) legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Az óvodai felvétel a jelentkezés alapján történik. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a fővárosi és megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január l-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére a szülőnek be kell jelentenie. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül.
A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szabálysértésekről, szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a szerint az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be szabálysértést követ el.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Körösmenti Óvoda Biharugrai Óvodája integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételét is biztosítja.
Az óvodai beiratkozás nem jelenti egyúttal az óvodába történő felvételt is.
Az intézményvezető az óvodai felvétel tárgyában hozott döntést 2022. május 31. napjáig postai úton küldi meg az érintettek részére. A szülő, amennyiben azt az óvodai beiratkozás napján kéri, elektronikus úton értesítést kap a gyermeke óvodai felvételével kapcsolatban hozott döntésről. Az óvoda köteles az óvodaköteles gyermeket fogadni a lakóhelye (ennek hiányában tartózkodási helye) szerinti körzet tagóvodájában, körzeten kívül a szabad férőhelyek esetében van lehetőség a kért tagóvodába való felvételre. A szülő az óvodai felvétel tárgyában hozott határozat ellen, annak közlésétől számított 15 napon belül, érdeksérelemre hivatkozással jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő. A jogorvoslati kérelmet a Körösszegapáti Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjéhez kell címezni, de a Körösmenti Óvoda intézményvezetőjénél kell benyújtani.
Magyarhomorog, 2022. április. 02.
BÉKÉS MEGYEI
KORMÁNYHIVATAL
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály
5600 Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2.,Telefon: (+36 66) 540-230 Fax: (+36 66) 547-440 E-mali: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlap: www. kormanyhivatal.hu/hu/bekes
KÉR-azonosító: KHIV BEK ÉBÁF; Hivatali kapu: BEMKHELELM, KRID: 242210398
Ügyiratszám: BE/25/438-6/2022.
ügyintéző: Dr. Pojendán Mária Telefon: (66) 540-232
Tárgy: Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése
Hiv. szám: -
Melléklet: -
H A T Á R O Z A T
A Békés Megyei Kormányhivatal mint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró hatóság a rókák veszettségének megelőzése érdekében kihelyezett csalétek-vakcina miatt állat járványügyi intézkedésként
Ecsegfalva, Szarvas és Békésszentandrás települések kivételével Békés megye közigazgatási területén 2022. március 26. - április 15. közötti időszakra vonatkozóan ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívta a gyermekvédelmi és gyámügyi hatáskört érintően a figyelmet azon változásra, hogy 2021. év május hó 14. napjáig a gyermekvédelmi pénzbeli ellátások kérelem nyomtatványai, illetve az ellátások igényléséhez kapcsolódó egyéb nyomtatványok a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet mellékleteit képezték, 2021. év május hó 15. napjától azonban a kérelmet a miniszter által e célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani.
A Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr által jóváhagyott dokumentum az alábbi linkekre kattintva érhető el.
FORMANYOMTATVÁNY
a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához:
Biharugra Község Önkormányzata
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Biharugra Község Önkormányzata
falugondnok
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Békés megye, 5538 Biharugra, Erzsébet utca 25.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Falugondnoki feladatok ellátása a hatályos jogszabályokban, valamint a szakmai programban foglaltak szerint.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.