Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
Az Alapítvány célja a koronavírus által okozott megbetegedésben elhunytak hozzátartozóinak megsegítése, életminőségük anyagi támogatása, mentális feltételeinek javítása, szociális gondozásuk, társadalmi integrációjuk elősegítése. Jelen levelemhez csatoltan továbbítom az Alapítvány támogatásainak igényléséhez szükséges adatlapot, valamint a hozzá kapcsolódó adatkezelési tájékoztatót.
A kedvezményezett (hozzátartozó) támogatásra való jogosultságának ellenőrzése kapcsán felmerült adatkezelési kérdések a 320/2021. (VI. 9.) Korm. rendeletben kerültek szabályozásra.
Melléklet: Igénylő lap, adatvédelmi tájékoztató
17/2022. (III. 8.) KT. sz. határozat 1. számú melléklete
Biharugra Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a civil szervezetek
2022. évi működési és céljellegű támogatására.
I. A pályázat célja:
Biharugra Község Önkormányzat Képviselő-testületének a civil szervezetek támogatásának rendjéről szóló 8/2017. (III. 23.) rendeletében (a továbbiakban: Ör.) meghatározott pénzügyi támogatás nyújtása a biharugrai székhelyű civil szervezetek számára.
II. Rendelkezésre álló pályázati forrás:
A pályázat kiírásakor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 800 ezer forint (azaz nyolcszázezer forint).
III. Pályázók köre, jogosultsági feltételek:
Önkormányzati támogatásban csak a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény alapján jogképességgel rendelkező, legalább a támogatás benyújtását megelőző évben már nyilvántartásba vett és tényleges tevékenységet folytató olyan civil szervezet részesíthető, amely
a tevékenységét ténylegesen Biharugrán folytatja.
Nem nyújthat be pályázatot olyan szervezet
IV. A pályázat keretében támogatandó célok:
V. Pénzügyi, adminisztratív feltételek:
A támogatás formája vissza nem térítendő pénzügyi támogatás. A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.
II. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje:
Pályázni kizárólag az Ör. 1. melléklete szerinti pályázati adatlapon lehet.
A támogatási kérelemnek tartalmaznia kell:
A pályázati adatlap átvehető az Okányi Közös Önkormányzati Hivatal Biharugrai Kirendeltségén, valamint letölthető Biharugra Község honlapjáról.
A pályázatokat a kötelezően csatolandó mellékletekkel és az Ör. 2. melléklet szerinti nyilatkozatokkal együtt kell - 1 példányban, zárt borítékban - Biharugra Község Polgármesteréhez címezve, ajánlott küldeményként postára adni, vagy az Okányi Közös Önkormányzati Hivatal Biharugrai Kirendeltségén leadni. A borítékra a következő szöveget kell ráírni: "civil szervezetek támogatása 2022."
A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2022. ÉV MÁJUS HÓ 15.
A kérelmező egy alkalommal - legfeljebb 8 napos határidő tűzése mellett - hiánypótlásra hívható fel. A kiírásnak nem megfelelő, hiányosan benyújtott pályázat (támogatási kérelem) érvénytelen.
VII. A pályázatok elbírálása, szerződéskötés:
A támogatás odaítéléséről a Képviselő-testület dönt május hó 31. napjáig. A képviselő-testület a döntését nem indokolja. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.
Az elbírálás során előnyt jelent, ha a rendezvény, a program, a pályázat
A támogatásban részesített szervezetekkel az önkormányzat – a döntést követő 15 napon belül - támogatási szerződést köt.
VIII. A támogatási összeg folyósítása:
A pénzbeli támogatás folyósítása banki átutalással történik az alábbiak szerint:
IX. A támogatási összeggel történő elszámolás:
A támogatás csak az erről szóló döntésben és a döntés alapján kötött támogatási szerződésben megjelölt célra használható fel. Az ettől eltérő célú felhasználás csak abban az esetben lehetséges, ha a képviselő-testület ehhez előzetesen írásban hozzájárult és a támogatási szerződést ennek megfelelően módosították.
A támogatott köteles a támogatásról a megvalósított cél befejezését követő 30 napon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő év január hó 31. napjáig tételesen elszámolni.
Az elszámoláshoz csatolni kell
A támogatottnak a számlákat záradékolnia kell a következők szerint: a számla eredeti példányára rá kell vezetni „a számlán szereplő tétel(ek) (vagy ebből ….Ft összeg) Biharugra Község Önkormányzata felé elszámolva a …..számú támogatási szerződésre”, melyet a támogatott aláírásra jogosult képviselője az aláírásával hitelesít.
Az elszámolásokat az Okányi Közös Önkormányzati Hivatal Biharugrai Kirendeltségének erre kijelölt pénzügyi ügyintézője ellenőrzi, majd a Képviselő-testület dönt a szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás elfogadásáról.
Amennyiben a benyújtott elszámolás alapján nem állapítható meg minden kétséget kizáró módon, hogy a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott célokra és módon használta fel a támogatást, egy alkalommal - legfeljebb 15 napos határidő tűzése mellett - hiánypótlásra hívható fel, melynek a támogatott köteles eleget tenni.
Nem támogatható és nem számolható el:
Amennyiben a támogatott
köteles a támogatás összegét az önkormányzat részére az erre történt felhívástól számított 15 napon belül a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összeggel együtt visszafizetni.
Az önkormányzat által nyújtott támogatások kedvezményezetteinek neve, valamint a támogatási összeg Biharugra Község internetes honlapján közzétételre kerül.
Kelt: Biharugra, 2022. év április hó 25. napján.
Makra Tibor sk.
polgármester
Ide kattintva letölthető a jelentkezési lap az óvodai felvételre!
Ide kattintva letölthető a jelentkezési lap az óvodai felvételre!
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.