A Községi Könyvtár Biharugrán a Polgármesteri Hivatal mellett található, a falu fő utcáján, az Erzsébet úton. Nagyon könnyű felismerni, mivel előtte lévő félkör alakban kialakított bejáratnál névadónk, falunk szülöttjének Szabó Pálnak mell-szobra látható, Kiss György szobrászművész alkotása.

Szabó Pálra méltán vagyunk büszkék, Kossuth-díjas íróként szinte egész Európában ismerik. Regényeiből nagyszerű filmek is készültek. A legismertebb talán a Talpalatnyi föld. Ízes, szép magyar nyelvezettel készült műveit ma is nagyon sokan szívesen olvassák.

Az általa „félgatyaszár utcának” (mivel csupán fél oldalon épültek házak) titulált utcában található szülőháza is, mely ma már Emlékházként működik. Ez az utca ma már az õ nevét viseli

Biharugrán már több mint egy évszázados múltja van a könyvtárnak. Kezdetben a tanítók látták el a könyvtárosi teendőket. A könyvállomány mai mércével ekkor még nagyon szerénynek mondható volt, de járattak lapokat és folyóiratokat is. Az újságolvasás miatt jártak talán a legtöbben könyvtárba ekkoriban, mivel a szegényparaszti sorsú emberek nem engedhették meg maguknak, hogy újságra fizessenek elő. Az olvasás és a hírek és események ismerete iránti igény viszont meg volt bennük. Az egyszerű falusi emberek a munka elvégzése után, természetesen elsősorban csak hétvégén összegyűltek, olvasgattak, megbeszélték az olvasottakat, s a bennük felgyülemlő egyéb gondolatokat. Nem is könyvtárnak hívták még ekkor, hanem Polgári Olvasókörnek, amely mellett működött Ifjúsági Önképző Kör is. Lelkes látogató és aktív résztvevő volt itt az akkor még kőművesként dolgozó Szabó Pál is. Az Önképző Kör tagjai amatőr színielőadásokat is tartottak, melyeknek bevételét jótékony célokra fordították. Szabó Pál több könyvében is megemlíti a biharugrai Polgári Olvasókört, illetve az Önképző Kört, melyekben igen sok fiatal aktívan részt vett. A XX. század közepén a Földműves Szövetkezetnek az akkori patika mögött elhelyezkedő irodai részében működött a könyvtári kölcsönzés. Néhány régi kötetben még ma is megtalálható a Földműves Szövetkezet Könyvtára bélyegző.

Az FMSZ megszűnte után (1956) a könyvek a Tanácsháza egyik irodájában kaptak ideiglenes otthont, majd a jelenlegi védőnői szolgálat helyén egy különálló kis helyiséget. Ekkoriban nagyon sok olvasója volt a könyvtárnak, több mint 300 ember, ami a falu lakosságának számához viszonyítva jelentősnek mondható. Különösen a téli hónapok alatt volt nagy a könyvforgalom, mivel ekkor több idő jutott a könyvek olvasására. Majd a Tanács vezetése úgy határozott, hogy a tűzoltó szertárt és a mellette lévő épületet átalakítják egy klub és külön könyvtári szobával rendelkező épületté. A televízió megjelenése után a ’60-as években sok közös tv nézés volt a klubban mivel ekkor még csak nagyon kevés háztartásban volt televízió készülék.

Az 1980-81-ben Hegedűs Péter (az 1949-ben alapított Középülettervező Vállalat műteremvezető, vezető tervező építészének) tervei szerint épült és a falu híres szülöttének, a népi író Szabó Pálnak nevét viselő könyvtár épülete küllemében hűen őrzi a táj építészeti hagyományait. Az ünnepélyes avatásra 1981-ben került sor többek közt dr. Villangó István, a Kulturális Minisztérium közgyűjteményi főosztályának vezetője valamint Szabó Pál családtagjainak jelenlétében. A bejárata előtt áll a névadó író 1988. június 4-én avatott, bronzból készült mellszobra, mely Kiss György szobrászművész alkotása. A könyvtárban mintegy 9000 könyvtári egység található. 2002 szeptembere óta ez az épület ad otthont a különösen a fiatalok körében oly népszerű Telekunyhónak is, mely hat számítógéppel várja az internet iránt érdeklődőket. 2008. augusztusában a Sarkadi többcélú Kistérségi Társulás mozgókönyvtári szolgáltatásába kapcsolódott a könyvtár.

Szolgáltató könyvtár: Békés Megyei Könyvtár
Együttműködés megnevezése: KSZR

A Szabó Pál Községi Könyvtár közel kilenc ezer kötettel rendelkezik, reményeink szerint mindenki találhat igényének megfelelő olvasmányt. Szépirodalom, tudományos könyvek, lexikonok, enciklopédiák állnak az olvasók rendelkezésére.

Sajnálatos tapasztalat, hogy a tv, videó, dvd, és az internet próbálja helyettesíteni az olvasást.

A Könyvtár épületében működik a Teleház is, ahol számítógépek állnak az érdeklődők rendelkezésére, internet használattal. Nagy az érdeklődés, különösen a fiatalok körében.

Kisebb előadásoknak is helyt ad a Könyvtár épülete.

 

https://www.biharugra.hu/img/20190109_biharugra_konyvtar_002.jpg

https://www.biharugra.hu/img/20190109_biharugra_konyvtar_003.jpg

https://www.biharugra.hu/img/20190109_biharugra_konyvtar_005.jpg

https://www.biharugra.hu/img/20190109_biharugra_konyvtar_004.jpg

https://www.biharugra.hu/img/20190109_biharugra_konyvtar_008.jpg

Alföld Slow

Biharugra térkép

Új piaci épület Biharugrán

 

Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése

Könyvtár energetikai fejlesztése

EFOP-1.5.3-16-2017-00018

A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 

„Nemzetiségi kulturális rendezvény Biharugrán” TTP-KP-1-2022/1-000021 kódszámú pályázat

„Testvértelepülési programok és együttműködések támogatás” TTP-KP-1-2022/1-000077 kódszámú pályázat

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"Élhető település - Biharugra"

Élhető település - Biharugra

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése.

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA BIHARUGRÁN"

"Tájház tetőjének felújítása és eszközbeszerzés Biharugrán"

A Biharugrai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete működési támogatása 2024

Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Belterületi utak fejlesztése Biharugrán

Gépjármű bezserzés_Biharugrai Vadásztársaság

Szabó Pál Emlékház turisztikai fejlesztése Biharugrán

NEAG-KP-1-2021/1-000992 sz. pályázat projekttábla

Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása_TTP-KP-1-2024/1-000240

babakotveny

Állampapír nyereményjáték2022

Babakötvény nyereményjáték2022